A nagy magyar tőzsdei cégek körében a Richter után a Mol is úgy döntött, hogy a koronavírus elleni védőoltást szabja a munkavégzés feltételeként alkalmazottai körében. A munkatársaknak 2022. január 31-ig kell igazolniuk, hogy felvették az oltást, vagy más módon védettséget szereztek.
A Mol fogyasztói szolgáltatások szegmense kiválóan teljesített tavaly, minden idők legmagasabb EBITDA-ját produkálta a koronavírus-járvány ellenére is. Az oltási bizonyítvánnyal pedig nyárra beindulhat az autós turizmus, amiből a benzin és a dízel is profitálhat. Az év végére növekedni fog az elektromos töltők és a Fresh Cornerek száma is. Öt éven belül pedig 2200-ra emelkedhet a töltőállomások száma a régióban a jelenlegi 1900-ról – mondta el Ratatics Péter, a Mol csoport fogyasztói szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak.
"Ha a körülményeket figyelembe vesszük, főleg a kőolajszármazékok keresletének drasztikus és soha nem látott szintű visszaesését, akkor egy relatíve jó évet tudhatunk majd magunk mögött. Nagyságrendileg 20 százalékkal fogunk elmaradni a tavalyi évi pénzügyi teljesítményünk - itt elsősorban az újrabeszerzési árakkal tisztított EBITDA az, amit az iparág néz" - nyilatkozta az Indexnek Ratatics Péter, a Mol teljes magyarországi operatív működéséért felelős ügyvezető igazgatója.
Újraválasztották Ratatics Pétert, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatóját a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) elnökévé a szervezet közgyűlésén - tájékoztatta a szövetség csütörtökön az MTI-t.
A járványt követő korlátozó intézkedésekkel, határzárakkal márciusban felgyorsult a dominóeffektus, a Mol is alaposan megérezte a pandémia negatív hatásait, jelentősen visszaesett az üzemanyagértékesítés, a nemzetközi olajnagyhatalmak közti viaskodások következtében túlkínálatossá vált piacon rekordgyorsasággal esett az olajár, ilyenre 15 éves szakmai karrierjéből nem is emlékszik Ratatics Péter, a Mol-csoport fogyasztói szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója. A menedzser szerint azonban rövid távon az emberek viselkedése, a gazdaság dinamikája vissza fog rendeződni, az elmúlt hónapokban jól vizsgázott home office pedig nem megoldás mindenre, ebből a szempontból továbbra is van létjogosultsága az épülő Mol-székháznak. Ratatics Péterrel válságkezelésről, az otthon végzett munka számonkéréséről, iparági konszolidációról, a szektor részvényeinek árazásáról, az új székházról és a mobilitási szolgáltatások jövőjéről is beszélgettünk, utóbbival kapcsolatban elhangzott, hogy reális elképzelés, hogy a jövőben a Mol szolgáltatásait igénybe véve Budapestről lemenjünk az Adriára.
Tavaly októberben tették le a Mol Campus alapkövét, amellyel hivatalosan is megkezdődhetett a 120 méter magas új székház építése. Miután a 90 méterben korlátozott magasház építési tilalom felmentésével csak a Mol élt, egy jó ideig biztosan ez lesz az egyetlen ilyen magas épület Budapesten és az országban. A székház tervezési, kivitelezési munkálatai, és későbbiekben az üzemeltetés is, új kihívást jelent mindenki számára, aki a projekten dolgozik. Ezekről az újonnan felmerülő épületspecifikus feladatokról beszélgettünk Ratatics Péterrel, a Mol magyarországi operatív működésért felelős ügyvezető igazgatójával, kitérve a megkapott engedélyekre, a költségekre, de még arra is, hogy hogyan teszteli a Mol, a székházuk leendő színeit, anyagait és funkcióit egy próbairodában.
A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre is kiterjeszti a Limo autómegosztó szolgáltatási területét a Mol, miután a legtöbb felhasználói visszajelzés erre irányult az indulás óta eltelt közel másfél évben - mondta el Ratatics Péter, a Mol Magyarország és a Fogyasztói Szolgáltatások üzletág ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak adott interjúban. A szolgáltatás fejlesztésével a tervezettnél gyorsabban haladt a Mol, ugyanakkor a kezdeti időszak gyerekbetegségei következtében az első éves eredmény elmaradt a várakozásainktól. A társaság célja, hogy hogy a környező országok nagyvárosaiban is meg tudja honosítani a limózást, ezek közül leghamarabb Prága kerülhet sorra, Magyarországon pedig elsősorban a nagy diákvárosok, mint például Debrecen van rajta a térképen, de azt is vizsgálják, hogy hogyan lehetne a nyári szezonra a Balatont is becsatornázni a Limo-zónába, illetve a napon túli kölcsönzési lehetőséget elérhetővé tennék - mondta el Ratatics Péter, aki a Mol egyéb, újnak számító tevékenységeivel kapcsolatos terveiről is beszélt.
Magyarországon telepítene elektromosautó-töltőket a CEZ cseh energetikai vállalatcsoport. A társaság első ütemben a hazai piacra fókuszál, majd azon országokban is bővíteni kívánja az e-töltői hálózatát, ahol már jelen van, így Lengyelországban, Szlovákiában, Bulgáriában, Romániában és Magyarországon is. A gyorsabb növekedés érdekében akvizíciós lehetőségeket is vizsgálnak, idézte a Reuters Tomas Chmeliket, a vállalat tiszta technológiák divíziójának vezetőjét.
Ratatics Péter, a MOL-csoport Fogyasztói Szolgáltatások ügyvezető igazgatója október 10-én a hosszú távú ösztönző részvényopciós program keretében gyakorolta vételi jogát a MOL törzsrészvényeire vonatkozóan.